Kadosa Ákos

Theta Healing a mindennapokban

Theta Healing a mindennapokban

Így élnénk, ha a jobb agyfélteke venné át az irányítást

2016. április 15. - Akostheta

 Jill Bolte Taylor 19 évvel ezelőtt agyvérzést kapott, ami azért érdekes, mert Jill a baleset bekövetkeztéig agykutatóként dolgozott, és így alkalma volt önmagán megfigyelni, hogy a stroke közben hogyan áll le a bal agyfélteke és az ehhez kapcsolódó agyi funkciók: a mozgás, a beszéd, az öntudat, az emlékezet, és az idő érzékelése.

 1996. december 10-én dr. Jill Bolte Taylor bal agyféltekéjében hatalmas bevérzés alakult ki. Az akkor 37 éves Harvard egyetemen dolgozó agykutató pár óra alatt elvesztette a képességét, hogy járjon, beszéljen, ok-okozati összefüggésekben gondolkodjon, hogy akár pár másodperccel korábbi eseményekre visszaemlékezzen, és hogy az időben el tudja helyezni magát vagy azt, amit éppen csinál.

 Jill az alábbi videóban nagyon érzékletesen meséli el, hogyan gondolkodik/érzékel a bal és hogyan (mennyire másképp) gondolkodik/érzékel a jobb agyfélteke, és milyen földöntúli érzés az, amikor a jobb agyfélteke veszi át az uralmat a testünk és a tudatunk felett. 

Jillnek 8 évébe került, hogy agyvérzéséből teljesen felépüljön, és újra megtanuljon járni, beszélni. Azonban a kutatónő számára az agyvérzés és az ezzel járó jobb agyfélteke élménye megvilágosító hatású áldásnak bizonyult.

A bejegyzés trackback címe:

https://akostheta.blog.hu/api/trackback/id/tr18629380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása